Back to top

RADCUBE IOD 3U CubeSat küldetés

Megérett az idő, hogy egy újabb iparágba történő beszállításról is hírt adjunk. Még 2015 decemberében kerültünk kapcsolatba a hazai űripari szektorral. 2018 év eleje óta több űripari gyártásunk is volt. A legelső a RADCUBE 3U küldetésben való részvétel, amely keretén belül először az Energiatudományi Kutatóközpontnak gyártottuk le a RadMag sugárzásmérő egység teljes mechanikáját a mérnöki fejlesztői és repülő példány esetében is, majd a C3S részére a Radcube műhold vázszerkezetét, az antenna nyitó egységet és a hozzá tartozó nyáklaptartókat is elkészítettük.
A RADCUBE 3U méretű műhold az Európai Űrügynökséggel együttműködésben a C3S Kft. konzorciumi vezetésével épült, a hasznos tehertérben lévő tudományos kísérlet összefogását az Energiatudományi Kutatóközpont látja el. Amellett, hogy a projektet magyar szakemberek vezetik, a konzorciumban számos nemzetközi szereplő is részt vesz: a lengyel Astronika, az Egyesült Királyságból pedig az International College of London a tudományos kísérletet elvégző eszköz meghatározó részeit fejlesztették. A konzorciumot támogató beszállítóknak is meghatározó szerep jutott a projektben, a spanyol DHV fejlesztőinek a napelemszárny, a belga KU Leuven munkatársainak pedig a menetstabilizáló eszköz előállításában. A platformon és a RadMag mérőműszeren kívül, az Európai Űrügynökség egy sugárzásállósági és egy műholdon belüli rádiófrekvenciás kísérlete is hamarosan pályára áll.